2014. január 29., szerda

egy szép lámpa

megmondom őszintén, vannak gondjaim a hazai lámpa kínálattal...
aztán néha, de csak néha előbukkan egy-egy gyöngyszem :)


amilyen egyszerű forma, olyan szép, nem? :)
részletek ITT.

ugyanennek egy másik verziója...
nézd meg ITT


újabb családtag ITT


és még egy helyes mennyezeti lámpát is találtam ebben a stílusban ITT


ugye, hogy a kevesebb mindig több! :)

2014. január 22., szerda

spaletta őrület!

gondolatban épp az "új házunkat" tervezem megint - csak ahogy szoktam :)
így napvilágot látott a spaletta mániám - egyszerűen imádom a hangulatukat, utánozhatatlan!!!
nem, nem olcsó mulatság. de ha egyszer olyan szép... 



aztán kicsit körülnéztem, hogy vajon mi mindenre használhatók még a régebbi spaletták!

fali dekoráció?








vagy ágyvégnek? ez szerintem szuper



esetleg tárolásra is használható... (nekem személyszerint az újságtartó a kedvencem)






2014. január 9., csütörtök

"nekem tetszik"


döbbenet, hogy mennyire subjektív minden. bármit, ami eléd kerül, kétféleképpen véleményezhetsz: vagy úgy, hogy neked tetszik, ill. nem tetszik. vagy nekiállhatsz méltatni, hogy ronda, béna, stb.
sokszor gondolkodtam már azon, hogy miért mondja így az egyik ember és miért másképp a másik... de arra jutottam, hogy ez valahol a neveltetés során jöhetett létre... vagy nem. hogy a másik ember véleményét (ízlését, életvitelét, tulajdonképpen bármijét) tiszteletben kellene tartani. én gondolhatom úgy, hogy SZERINTEM nem az én ízlésemnek való - de a másik ember méltatása, elítélése... nos, ez a rész igazán kimaradhatna... 

szóval nekem ez a szoba a képen tetszik.
mert szerintem harmonikus.
ennyi :)

2014. január 5., vasárnap

hétindító téma: lomtalanítás

ez egy rendhagyó írás lesz - illetve majd meglátod, hogy végül mégsem.

szóval az történt, hogy az elmúlt napokban kiolvastam jó pár könyvet. munka, család, gyerek, kutya, ezernyi program közepette tettem ezt javarészt az éjszakákba nyúlóan - de megérte. az egyik könyvet ma délelőtt fejeztem be:


nem, nem... ez most nem könyvajánló lesz. sőt, arról sem szeretnék vitát nyitni, hogy szépirodalom, vagy könnyed limonádé. (jómagam örülök neki, ha tudok olvasni egyáltalán...) ez egy remek könyv, amit könnyednek és szórakoztatónak hittem - mert egyébként az is volt - csak hogy ennél sokkal többet találtam benne: INSPIRÁCIÓT.

az ember általában arra nyitott, ami a saját életében aktuális és én ezen a témán már olyan sokat gondolkodtam. nevezetesen azon, hogy a körülöttünk lévő REND békét szül, még akkor is, ha valami miatt háborog a lelkünk. ugyanígy szét is szokott esni az otthonunk, amikor valamilyen problémánk van. (tegye föl a kezét, aki még nem járt úgy, hogy 1-0-ra győzött a háztartás :)))

namármost ezt már megfejtettem, hogy amikor nem tudom feloldani azt, ami bánt, olyankor fordítva is működik a dolog és ha rendet rakok magam körül, akkor ezáltal jobban fogom magam érezni... nemrégiben ezt a gondolatot kiterjesztettem az egész lakásunkra. ugyanis ijesztő az a mennyiségű... minek nevezzem? - "holmi", "cucc"? - amit az ember az évek során felhalmoz maga körül. nem arra figyelünk, hogy ne vegyünk túl sok mindent, hanem sokkal inkább arra, hogy miután ez már megtörtént, akkor ki ne dobjuk, mert drága volt, jó lesz még valamire, vagy xy-tól kaptuk és milyen lenne már, ha a szemétben landolna...

és akkor jött ez a könyv és minden limonádétól és könnyedségtől elvonatkoztatva szavakba - és olvasható tettekbe - öntötte az ezzel kapcsolatos gondolataimat. olyan hatással volt rám, hogy még egy kitalált személy lomtalanítás utáni megkönnyebbülésébe is úgy bele tudtam magam élni, hogy szinte szárnyaltam vele...

én azt gondolom, hogy ez igenis összefügg a lakberendezéssel. de tudod mi a poén? hogy nem ezért akartam róla írni, hanem színtisztán a LELKI oldalról szerettem volna megközelíteni. ahogy az otthonunk megszabadul az ezernyi apró, ám minden nap idegesítő "ezt meg kéne csinálni, ki kéne dobni, fel kéne szerelni" dologtól, úgy lélegzünk fel mi is. hogy intim legyek: minden nap a vécén ülve (bocs, de mindenki szokott pisilni gondolom :))) a kád feletti polcot bámultam, nevezetesen egy bizonyos habfürdőt, amit valakitől kaptam és azok közé a tárgyak közé tartozott, amelyek túl szépek ahhoz, hogy használjam őket (erről majd egyszer nyitok egy külön fejezetet, mert ilyen tárgy szerintem nem volna szabad, hogy létezzen!). kitettem, mert szép volt. évekig állt ott, egy idő után már csak ezért sem használtam volna fel, mert lejárt szavatossággal már ki tudja mit produkált volna a fürdővízben. nagy volt és mindig féltem, hogy egyszer beleesik a nem olcsó kádba. ráadásul tök fölöslegesen foglalta ott a helyet. több hónapnyi (!) szemezés után egyik nap egyszerűen kivágtam a kukába. még csak ézékenyen sem érintett. esküszöm hallottam, ahogy a polc sóhajt egy nagyot és megköszöni.

a mi lakásunkban is - ahogy biztos vagyok benne máséban is - még milliónyi ilyen lapul. és nem áltatom magamat azzal, hogy csak azért, mert ezek nem nagy dolgok, gyorsan végeznék is velük. nem. ez napokig tartana. az is lehet, hogy 1-2 hétbe is beletelne. és nagyon sok erőt kéne vennem magamon, hogy KEMÉNY legyek és ne dőljek be sem az árcéduláknak, sem pedig az emlékeknek, csak arra kéne gondolnom, hogy mennyire nyomasztó ez a túl sok tárgy, ami már megnehezíti a takarítást is és nyögök a súlyuk alatt...

nos, valami ilyesmi lesz a programom a közeljövőben. és szeretném hozzátenni, hogy ennek megvan a lelki megfelelője is. egyik adódik a másikból... ahogy elkezd letisztulni a környezeted, úgy vágysz rá, hogy a kapcsolataid is "megtisztuljanak". ma például bámultam egy nevet az okostelefon kijelzőjén a gyorshívások között és azon filóztam, hogy mit keres itt ez a név egyáltalán? még csak nem is kedvelem. kuka. és jól esett. nem voltam senkivel udvariatlan, tulajdonképpen semmi sem történt, csak megkönnyebbültem egy roppant egyszerűnek tűnő döntéstől, hogy ne erőltesse olyan dolgokat, amelyek nem mennek - és ezt semmiképp se tartsam szem előtt.

hát valami ilyesmit gondolok erről. hogy mindenkinek fognia kellene egy guriga nagy kukazsákot és szétválasztani: egyet a leendő garázsvásárnak, egyet feltétlenül a választása szerinti segélyszervezeteknek vagy nélkülöző családnak (mert olyan sok az ember, aki sajnos nem hogy halmozna, hanem sokkal inkább örülne a mi feleslegünk töredékének... igen, ez nem valami vidító, viszont kutya kötelességünk tovább adni azt, ami még használható), és még egyet tényleg a valódi szemétnek, lomtalanításnak, vagy egy szimpatikus bérelt konténernek és nekivesekednie... nem lesz könnyű, sem testileg, sem lelkileg. de utána... utána olyan nagyon JÓ lesz.

ps. én optimista vagyok. tehát szentül hiszem, hogy nemsokára sikerül eladnunk a házunkat és megtalálni álmaink új otthonát. a költözés pedig önmagában is felér egy lomtalanítással, hiszen olyankor mindenki szelektál. tehát ez azt jelenti, hogy hónapok óta várok. a helyzetre, ami majd adja magát. de tulajdonképpen miért is kéne várnom?! miért ne cselekedhetnék én előbb?

holnap veszek egy nagy adag zsákot... :)

2014. január 3., péntek

vintage mályva kövirózsás esküvő a kopaszi gáton

2013. augusztus 17. kopaszi gát, café ponyvaregény

a legszebb esküvői helyszín és a legjobb csapat :)
róza és tamás esküvője, akik kifejezetten sok csipkét, az éjszakában pislákoló gyertyafényes befőttes üvegeket és mályva virágokat kértek kövirózsával.

egy csodálatosan szép és kedves pár esküvője volt ...








csináld magad! diy vintage csipke lámpaernyő

a csipkét olyankor szeretem, amikor nem "túl sok" (vagy ahogy ma divat mondani: "túúú mács")... de a visszafogott jelenléte szerintem csodákat tud művelni, amennyiben nincs a közelében semmilyen más csipke vagy flanc.

az éjjeli órára való tekintettel, csak a szép példákat mutatom be, a rosszat most nem :)






 
  

gondolom nem nehéz kitalálni, hogy nekem EZ a visszafogott a kedvencem.... :)


napi bónusz lámpaernyő a pici pompomokkkal... hát megzabálom!



2014. január 2., csütörtök

miért szeretem a - most oly divatos - vidékies stílust?


a minap épp rámoltam a konyhában - azaz tettem a dolgokat egyik oldalról a másikra, mert mint minden olyan háztartásban, amely már több éve funkcionál, nem állítanám, hogy tökéletes a rend és néha bizony kerülnek olyan tárgyak a rendszerbe, amelyeknek még nincs kialakult helyük. szóval épp áthelyeztem - kicsit kínomban - egy új tálcát a kávéfőző mellé, amikor eltöprengtem azon, hogy vannak olyan lakberendezési stílusok, amelyek ezt nem igazán teszik lehetővé. mert lássuk be, hogy a tökéletes összhang érdekében gyakran mindennek a HELYÉN kell lennie. ha van tényleges "helye", ha nincs.

és akkor itt van ez az örökké divatos "stílus", amely most reneszánszát éli - amelyet most nehezemre esik nevesíteni, mert olyan sok irányzat keveredik benne a vintage-től a shabby chic-en át... holott valójában semmi más, mint amit a nagymamánknál láttunk és éltünk át. szerintem egyszerűen arra vágyunk csak, hogy OTTHON érezzük magunkat a saját életterünkben. ennyi és nem több. mert az ember valójában nincs annyira túlbonyolítva, mint hinnénk. vágyik a tűz melegére, a szeretetre és az sem baj, ha kap valami finomat enni. ilyenkor jól érzi magát. és minden, ami ezt az érzést visszahozza, jó érzéssel tölti el.

lassan a 40 felé ballagva vesszük észre, hogy soha nem tűnik el belőlünk a gyerek. nem csak arra gondolok, hogy hiába öregszik a testünk, mi még mindig vígan társasozunk és bolondozunk egymással vagy a saját gyerekeinkkel - hanem a gyermekkort felidéző nosztalgia is jó érzéssel tölt el. minden, ami olyan emléket kelt bennünk, amitől melegség jár át bennünket és a gyerekkori biztonságérzést idézi fel, egyszerűen "jöhet". a nagymama lekvárjától kezdve a régi családi fotókon át, vagy az édesanyánk kedvenc csészéjéig... minden.

nos, valami ilyesmi ez a stílus. olyan tárgyakra vágyunk, amelyeknek története van és ha rájuk nézünk, akkor csendben elmosolyodunk. (a többi tárgynak pedig mi magunk igyekszünk értelmet adni :)) a látogatóink pedig boldogan süppednek bele a párnák tömegébe és mosolyogva fogadják el a csorba bögréből a kávét, mert azonnal otthon érzik magukat nálunk...

és hogy hogy jön ide a tálcám a konyhában? nos, ez a rugalmasságról szól. arról, hogy ez a stílusirányzat mennyire megengedő. lehetővé teszi a - szigorúan ízléses - káoszt is akár, sőt kicsit meg is kívánja. nem kell, hogy fájjon a fejem amiatt, hogy a tálcát tökéletesen helyeztem-e el, vagy a nagyi kézzel festett rózsája hogy jön a képbe a cipőtartó tetején... mert pontosan oda illik. az az ő helye. úgy a szekrényen, mint a szívemben.

ezért szeretem.